Az 1991-es One Meridian Plaza tűzvész a történelem egyik legtöbbet tanulmányozott felhőkarcolótűzese. A tanulságai beépültek a ma is épületeket védő szabványokba.

1991. február 23-án este egy 38 emeletes philadelphiai irodatorony üresen álló 22. emeletén egy vállalkozó által otthagyott lenolajjal átitatott rongyhalom lángra kapott. Ezt 19 órás tűzvész követte, amelyben három tűzoltó meghalt, 24 másik megsebesült, nyolc emelet leégett, és amely a modern történelem legjelentősebb átdolgozását indította el a tűzvédelmi szabványok terén. Az épület a One Meridian Plaza volt. Az ebből leszűrt tanulságok a mai napig meghatározzák a tűzvédelmi rendszerek tervezését, telepítését és karbantartását.

Egy tűz, amelynek nem kellett volna ilyen sokáig égnie

A Meridian Plaza épületét 1972-ben építették, és Philadelphia 1949-es építési szabályzata szabályozta, amely dokumentum nem tett különbséget a magas épületek és a közönséges épületek között. A toronyban nem voltak automatikus tűzoltó sprinklerek azokon az emeleteken, ahol a tűz égett. Amikor a 22. emeleten tűz ütött ki, nem volt állandó tűzoltó rendszer, ami megállíthatta volna.

A philadelphiai tűzoltóság végül 12 riasztással reagált, több mint 300 tűzoltót és 51 tűzoltócéget vezényelve a helyszínre. A tűz azonban közel 24 órán át akadálytalanul terjedt emeletről emeletre. David Holcombe kapitány, Phyllis McAllister tűzoltó és James Chappell tűzoltó életüket vesztették, amikor a 28. emeleten heves tűz- és füstkörülmények között elvesztették tájékozódási képességüket. Huszonnégy másik tűzoltó megsérült.

A tüzet végül nem a kint tartózkodó több száz tűzoltó, hanem a 30. emeleten elhelyezett 10 automata sprinklerberendezés oltotta el – az első emeleten, ahol egy bérlő felújítás részeként sprinklerrendszert szerelt be. Ez a 10 sprinklerberendezés megtette azt, amire a teljes tűzoltóság reagálása nem volt képes: megállította a tűz függőleges terjedését. Az épületet február 24-én 15:01-kor nyilvánították ellenőrzés alatt.

A csővezeték meghibásodása a válság középpontjában

Az egyik Meridian Plazán vízelvezető rendszer volt. A tűzoltók minden emeleten hozzáférhettek a vízhez. Akkor miért nem tudták megfékezni a tüzet?

A válasz abban rejlik, mi történt, amikor a tűzoltók tömlőket csatlakoztattak, és megpróbálták eloltani a tüzet a felső emeleteken. A nyomáscsökkentő szelepeket utólag nyomáscsökkentő szelepekkel (PRV) szerelték fel a tömlőkimenetekre a 13. és 25. emelet között. A PRV-ket úgy tervezték, hogy kezeljék a magas épületek alsó emeletein kialakuló veszélyesen magas nyomást, a kimeneti nyomást pedig a tűzoltók által biztonságosan kezelhető tartományon belül tartsák. Megfelelő beállítás esetén kritikus biztonsági funkciót töltenek be.

A One Meridian Plazában a szelepeket nem megfelelően szerelték be és nem állították be megfelelően. Ahelyett, hogy használható nyomást biztosítottak volna, a szelepek a kimeneti nyomást nagyjából 40 és 60 psi (276-414 kPa) közé korlátozták a fúvóka hegyénél. Akkoriban az NFPA 14 szabvány a legtávolabbi kimenetnél mindössze 65 psi (448 kPa) minimális maradéknyomást írt elő, a maximális kimeneti nyomást pedig 100 psi-ben (689 kPa) korlátozták. A nem megfelelően beállított szelepek és a túl alacsony minimális nyomásszabvány kombinációja azt jelentette, hogy a tűzoltók nem tudtak hatékony tömlőáramokat létrehozni. Nem tudták eloltani a tüzet.

Az Egyesült Államok Tűzoltóságának hivatalos jelentése egyértelmű megállapításokat tett: a nem megfelelően beállított nyomáscsökkentő szelepek nem biztosítottak megfelelő nyomást a tűzoltóság tömlői számára, és ennek eredményeként a tűz olyan nagyságot ért el, hogy akadálytalanul terjedt emeletről emeletre. Ez nem egy olyan tervezési probléma volt, amely évekig észrevétlen maradt, majd nyomás alatt felszínre került. A szelepeket egyszerűen soha nem tesztelték, ellenőrizték és dokumentálták megfelelően a beszerelés után.

Ami megváltozott: A kódválasz

A tűz a vízbázisú tűzvédelmi szabványok történetének két legfontosabb fejleményét eredményezte.

Az NFPA 14-et az 1993-as kiadásban felújították.

A legtávolabbi állócső-kilépésnél a minimális maradéknyomást 65 psi-ről (448 kPa) 100 psi-re (689 kPa) emelték. A maximális kimeneti nyomás a helyén maradt, de az állócső nyomászónáinak koncepcióját átstrukturálták, eltávolodva a 84 m-es (275 láb) önkényes magassági küszöbértéktől egy rendszernyomás-alapú megközelítés felé, amely arra késztette a tervezőket, hogy zónákat alkalmazzanak a nyomás szabályozására az egész épületben. Ezek a változások alapvetően megváltoztatták a állócsőrendszerek tervezését a magas épületek számára.

Létrehozták az NFPA 25-öt.

1992 előtt nem volt egységes, érvényesíthető szabvány a vízbázisú tűzvédelmi rendszerek ellenőrzésére, tesztelésére és karbantartására vonatkozóan. Az NFPA 13A és az NFPA 14A szabványokban ajánlott gyakorlatok formájában léteztek útmutatók, de ezek ajánlások, nem pedig követelmények voltak. A One Meridian Plaza bemutatta, mi történik, ha a karbantartást ajánlásra, nem pedig kötelezettségre hagyják. Az NFPA 25 1992-es első kiadása ezeket a dokumentumokat egy érvényesíthető szabvánnyá egyesítette, amely egyértelmű, kötelező érvényű követelményeket szabott az épülettulajdonosoknak, az üzemgazdálkodóknak és az illetékes hatóságoknak (AHJ-k) az ITM-tevékenységekre és a dokumentációra vonatkozóan. Az NFPA 25 nagyrészt a One Meridian Plaza-ban történt hibák miatt létezik.

Helyi szinten Philadelphia elfogadott egy törvényt, amely előírja, hogy minden 23 méternél (75 lábnál) magasabb nem lakóépületet 1997-re automatikus sprinklerrendszerekkel kell felszerelni. A tűz, amelyet pusztán a csövekkel nem lehetett megállítani, a legegyértelműbb érvvé vált az átfogó sprinklervédelem mellett.

A tanulság, ami ma is érvényes

A One Meridian Plaza nyomócsőrendszere nem volt meghibásodott a telepítés pillanatában. Idővel vált azzá a nem megfelelő ellenőrzés, a nem megfelelően beállított alkatrészek, valamint a teljesítmény tesztelésére és dokumentálására vonatkozó érvényesíthető követelmények hiánya miatt. A nyomásszabályozók a helyükön voltak. Egyszerűen csak nem működtek megfelelően, és senki sem ellenőrizte őket.

Ez a One Meridian Plaza örök tanulsága: egy nem megfelelően ellenőrzött, tesztelt és karbantartott tűzvédelmi rendszer nem tűzvédelmi rendszer. Ez egy meghibásodásra váró infrastruktúra.

Az NFPA 25 6. fejezete, amely a vízelvezető rendszer ITM-jét szabályozza, közvetlenül foglalkozik azzal a fajta meghibásodással, amely három philadelphiai tűzoltó halálához vezetett. Előírja:

  • A tömlőcsatlakozások, szelepek és rendszeralkatrészek vizuális ellenőrzése meghatározott időközönként
  • Áramlási és nyomáspróbák annak ellenőrzésére, hogy a rendszer a szabvány által előírt tényleges teljesítményt nyújtja-e, ne csak a telepítéskor rögzített teljesítményt
  • Nyomásszabályozó berendezések funkcionális tesztelése annak megerősítésére, hogy azok helyesen vannak beállítva és a megadott határértékeken belül működnek
  • Minden tevékenység dokumentálása, hogy a rendszer állapota feljegyzés, ne feltételezés legyen

Egy helytelenül beállított és soha le nem tesztelt nyomáscsökkentő szelep minden vizuális ellenőrzésen átmegy. A funkcionális teszten nem. Az NFPA 25 szerint egyetlen Meridian Plaza mindkettőt előírja.

Történelmi tűzvészek és életszínvonal

A ma használt tűzvédelmi szabványok nem elméletből, hanem tűzesetekből születtek. Az 1942-es bostoni Cocoanut Grove éjszakai klub tűzvésze formálta a kijárati és menekülési követelményeket. Az 1977-es Kentucky állambeli Beverly Hills Supper Club tűzvésze változásokat hozott a bentlakók értesítésében és a menekülési kapacitásban. Az 1980-as las vegasi MGM Grand Hotel tűzvésze átalakította a füstszabályozás és a sprinklerrendszerek telepítésének követelményeit a toronyházakban. A One Meridian Plaza pedig megváltoztatta a nyomásról, a zónatervezésről és az építmények karbantartásának kötelezettségéről alkotott képünket.

Ez az a modell, amelyből a tűzvédelmi közösség tanul. Egy tűz feltár egy hiányosságot. A nyomozók dokumentálják. A szabványügyi bizottságok reagálnak. Ezt követően bevezetik a szabványokat. A rendszer nem gyors, de komoly, és a feljegyzések azt mutatják, hogy működik.

A kihívás az, hogy mi történik két tűzeset között. A szabványok javulnak. Az épületeket az új követelményeknek megfelelően építik. De a meglévő épületek elöregednek, a rendszerek felhalmozzák az elhalasztott karbantartást, és azok az állapotok, amelyek lehetővé tették a One Meridian Plaza megépítését, csendben visszatérhetnek bármely olyan épületben, ahol az ITM-et formalitásnak, nem pedig funkcionális kötelezettségnek tekintik.

Az IFSA kötelezettségvállalása

A Nemzetközi Tűzoltó Szövetség (IFSA) azokat a gyártókat és érdekelt feleket képviseli, akik az épületeket és a bennük tartózkodó embereket védő rendszereket építik. Az IFSA tagjai gyártják a világ minden táján található épületekbe beépített csővezeték-alkatrészeket, nyomásszabályozó eszközöket, tömlőcsatlakozásokat, szelepeket és tűzoltósági csatlakozókat. Közvetlenül érdekeltünk abban, hogy ezek a rendszerek ne csak megfelelően legyenek megtervezve és telepítve, hanem teljes élettartamuk alatt megfelelően karbantartva is legyenek.

A One Meridian Plaza esetének tanulságai nem a történelem. Ezek az NFPA 14-be és az NFPA 25-be foglalt követelmények, amelyek azért léteznek, mert három tűzoltó nem tért haza. Ennek az örökségnek a tiszteletben tartása azt jelenti, hogy az ITM-et szakmai és jogi kötelezettségként kezeljük.